Nincs verseny a távközlési piacon?

MTI
Az Alternatív Távközlési Szolgáltatók Egyesületébe (ATSze) tartozó távközlési szolgáltatók szerint nem fékeződnek le azok a folyamatok, amelyek ellehetetlenítik a kormányzati távközlési piacon a verseny kialakulását. A Magyar Telekom (MT) Csoporton kívüli cégeket tömörítő szervezet és más cégek, összesen 14 távközlési szolgáltató az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében sérelmezi, hogy a kormány továbbra is csak az MT részvételével tart egyeztetéseket költségvetési szervekkel az elektronikus kormányzati gerinchálózatra (EKG) való csatlakozás és a szolgáltatás igénybevételének tisztázására. Az alternatív szolgáltatók tudomása szerint a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) a témában szerdára is "egyeztető megbeszélést" hívott össze, amelyre az MT-n kívül más távközlési szolgáltatók képviselői - kifejezett kérésük ellenére - nem vehetnek részt - olvasható a közleményben.

A 14 társaság elismeri, hogy az MT öt évre kapott jogosítványt az EKG, illetve a budapesti és 18 megyei végpont üzemeltetésére, de a tenderen nem nyerte el például a kormányzati intézményeknek nyújtandó hangszolgáltatások, az új végpontok, valamint a gerinchálózati felhordó rendszer kiépítésnek és a rendszerintegrációs feladatok ellátásának kizárólagos lehetőségét. A szervezetek úgy látják, hogy az MT az egyeztetéseken úgy tünteti fel magát a kormányzati intézmények vezetői előtt, mintha ezen szolgáltatásokat is csak tőle lehetne megvásárolni. Az alternatív szolgáltatók szerint a GKM által megszervezett megbeszélés újabb bizonyítéka annak, hogy a MT a kormányzat támogatásával újra monopolizálná a kormányzati távközlési piacot. A közleményt aláíró távközlési cégek ismételten kérik a Miniszterelnöki Hivatalt (MeH), hogy mielőbb foglaljon állást a piaci verseny mellett. A kormányzati távközlési piac monopolizálása miatt aggódó 14 távközlési cég július 6-án nyílt levelet tett közzé több napilapban, kérve a MeH Elektronikuskormányzat Központjának kiállását a versenysemlegesség biztosítása mellett. A MeH a távközlési szolgáltatók kérésére keddig hivatalosan nem reagált. Az MTI korábbi közlése szerint a vitatott piacok összességében mintegy 17 milliárd forintos üzletet jelentenek.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58