Pentiumok Arizonából

Az Intel bejelentette, hogy újabb csipgyárat épít az arizonai Chandlerben. Az új gyár, mely neve Fab 32 lesz, előre láthatólag 2007 második felében kezdi meg a legújabb mikroprocesszorok 45 nm-es gyártási eljárással történő készítését. A projekt mintegy 3 milliárd dollárba kerül, és az építést azonnali hatállyal megkezdik.

A Fab 32 elkészültekor az Intel hatodik 300 milliméteres „ostyagyártó” egysége lesz. A gyár százezer négyzetméter területű, amelyből 18,400 négyzetméter „tisztaszoba”.

Az Intel jelenleg négy 300 milliméteres gyárat üzemeltet, amelyek termelési kapacitása egyenlő nyolc 200 millimétere gyáréval. A többi gyár helyszíne Oregon, Írország és Új-Mexikó. Emellett a vállalat további 300-as gyárt épít Arizonában (Fab 12), valamint Írországban (Fab 24-2), mely utóbbi jövő év első negyedévben kezdi meg működését.

A 300-as ostyák gyártása megnöveli az alacsonyabb költséggel gyártható félvezetők elterjedését. A 300-as ostya esetén a teljes szilíciumos felület eléri a 225 százalékot, amely hozzávetőlegesen kétszerese a 200 milliméteres ostyák esetében. A nagyobb ostyák csökkentik a csipenkénti gyártási költségeket, míg csökkentik az általános erőforrások kihasználtságát. A 300-as ostyagyártás 40 százalékkal kevesebb energiát és vizet igényel csipenként, mint a 200 mm-es ostya termelése.

Az előző beruházástól függetlenül az Intel bejelentette, hogy 105 millió dollárt invesztál a már meglévő, de inaktív új-mexikói telephelyének alkatrész-tesztelésre szakosodott gyárrá való átalakításába. Ezen projekt további tesztlehetőségeket biztosít a vállalat gyártási hálózata számára az elkövetkező két évben, és 300 új munkahelyet hoz létre az új-mexikói telepen.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Az EMMI államtitkára szerint az elmúlt években 77 kórházat újítottak fel

Állítja, hogy öt népegészségügyi program indult célzott szűrőprogramokkal, egyre több orvos és egészségügyi szakember dolgozik itthon.

4 órája

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

szeptember 13., 15:31