Megújuló energiaforrásokért kampányol az EU

euractiv.hu

Brüsszel 3,7 millió eurós kampánnyal kívánja ráébreszteni az uniós közvéleményt a megújuló energiaforrások előnyeire. A 2008-ig zajló kampány a remények szerint hozzájárul az EU azon energiapolitikai céljainak megvalósításához, amelyeket az Európai Bizottság úgynevezett Zöld Könyvében rögzítettek.

A célok közé tartozik a megújítható energia részesedésének 12 százalékra növelése 2010-ig, továbbá az, hogy 2020-ig 20 százalékos energiatakarékosságot sikerüljön elérni.

A kampány során a politikai döntéshozók és az egyszerű állampolgárok gondolkodását is igyekeznek megváltoztatni, többnyire a hagyományos módszerekkel, konferenciákkal, a téma sajtóbeli szerepeltetésével, internetes honlap készítésével. A tervek szerint létrehozzák az "energiapartnerség" intézményét, amelynek keretében az unió energiakörnyezetét érintő különféle programok szereplői osztják meg egymással tapasztalataikat.

A kampány nagy teret szentel majd a 2010-ig előírt feladatok bemutatásának: a 450 kombinált, részben biomasszával működő hőerőmű előnyei ismertetésének, az öt éven belül megépítendő mintegy 50 ezer alacsony energiafogyasztású lakóház propagálásának. A Bizottság abban bízik, hogy mindezek az intézkedések ösztönzően hatnak a döntéshozókra és tervezőkre.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58