Tavasszal kevesebbet eszünk

MTI

Tavasszal kevesebb kalóriát veszünk magunkhoz, mint ősszel, és az elfogyasztott ételek összetétele is változik - erre jöttek rá amerikai kutatók egy kiterjedt vizsgálat során.

A tudósok egy teljes éven át követték nyomon 593 elhízott férfi és nő (20 és 70 év közöttiek) fizikai aktivitását, táplálkozási szokásait és testtömegének alakulását - az évszakok változásával összevetve. Négyszer mérték meg a súlyukat, minden évszakban három napon át táplálkozási naplót töltettek ki velük.

Az elemzések szerint, a napi energiabevitel 86 kilokalóriával volt alacsonyabb tavasszal, mint ősszel. A szénhidrátból, zsírból és a telített zsírból származó energiaszázalék jelentéktelen mértékben változott egyik évszakról a másikra. A szénhidrátfogyasztás legmagasabb értékű tavasszal volt, míg a zsír- és telítettzsír-bevitel ősszel csökkent.

Télen punnyadunk, pedig fontos lenne a rendszeres sportolás!

Télen volt a legalacsonyabb szintű a fizikai aktivitás, a legmagasabb pedig tavasszal. A vizsgálatba bevontak testsúlya mindössze fél kilóval változott az év folyamán, de legmagasabb általában télen volt. Azonban a férfiaknál, a középkorúaknál és a kevésbé iskolázottak körében nagyobb évszakonkénti változást, "kilengést" figyeltek meg .

A vizsgálatból a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének hírlevele azt a következtetést vonja le, hogy a táplálkozást és az életmódot mindig szoros ellenőrzés alatt kell tartani, a hízásért nem okolható például a hideg. Minden évszakban egyformán fontos az egészséges táplálkozás és a rendszeres sportolás.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Kultúr
Pláza helyett közpark lett, maradhat?

A szennyezett gyártelep helyén szellős, izgalmas elemeket felvonultató közpark nyílt. Megnéztük, mit tud Budapest legújabb zöldterülete, a Széllkapu.

szeptember 12., 16:17

  • Belföld
Az EMMI államtitkára szerint az elmúlt években 77 kórházat újítottak fel

Állítja, hogy öt népegészségügyi program indult célzott szűrőprogramokkal, egyre több orvos és egészségügyi szakember dolgozik itthon.

2 órája