Mi okozza a trombózist a légi utasoknál?

MTI
A hosszan tartó repülőutakon fellépő mélyvénás trombózisokat önmagában a tartós ülő helyzet magyarázza, vélik holland tudósok.

A mélyvénás trombózis - az alsó végtag vénáiban a véráram lelassulása következtében kialakuló vérrög, amely leszűkíti, vagy teljesen elzárja az érintett eret - önmagában nem életveszélyes, ám ha a vérrög leszakad és elindul a vérárammal, akár fatális kimenetelű tüdőembóliát is okozhat. E trombózisoknak a hosszú repülőutak esetén nagyobb az esélye, mint egyéb körülmények között.

A Leideni Egyetem kutatói Frits Rosendaal professzorral az élen 71 egészséges önkéntes bevonásával egy nyolcórás repülőút előtt, alatt és közben vizsgálták, hogy miként változik a véralvadásban és vérrögképzésben szerepet játszó vegyületek szintje, s a vizsgálatot megismételték egy nyolcórás filmvetítés előtt, alatt és után, valamint nyolcórás rendes napi tevékenység során.

Mint kiderült, a vizsgált vegyületek koncentrációja szignifikánsan megnőtt a repülőút során és lényegesen magasabb volt, mint a filmvetítés alatt, vagy a megszokott napi tevékenység közben. Ráadásul minden tíz résztvevőből átlagosan négy a trombózisra hajlamosító gén hordozójának bizonyult.

A kutatók végkövetkeztetése: nem kizárólag a mozgás hiánya okolható a légi utasoknál fellépő trombózisért, hanem egyéb tényezők is közrejátszanak. Feltételezésük szerint szerepe lehet az alacsony légnyomásnak és oxigénkoncentrációnak is, de nem lehet kizárni a repüléssel járó stresszt, valamint a légszennyezés hatását sem.

John Scurr, a londoni Lister Hospital érsebésze szerint a bizonyossághoz lényegesen nagyobb volumenű vizsgálatok szükségesek: jelenleg csak annyi biztos, hogy a mozgás hiánya az elsődleges tényező, de sokan gyanítják, hogy a folyamatban más tényezők is közrejátszathatnak.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Az EMMI államtitkára szerint az elmúlt években 77 kórházat újítottak fel

Állítja, hogy öt népegészségügyi program indult célzott szűrőprogramokkal, egyre több orvos és egészségügyi szakember dolgozik itthon.

3 órája

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Kultúr
Pláza helyett közpark lett, maradhat?

A szennyezett gyártelep helyén szellős, izgalmas elemeket felvonultató közpark nyílt. Megnéztük, mit tud Budapest legújabb zöldterülete, a Széllkapu.

szeptember 12., 16:17