Gyógyult szemidegekkel újra látó hörcsögök

MTI
Szintetikus peptidmolekulákkal sikerült elérni, hogy sérült szemidegek hegesedés nélkül forrjanak össze és összenőjenek az idegsejtek, vagyis hogy a kísérleti állatok újra lássanak. A kísérleteket végző amerikai és kínai kutatók nem titkolt távlati célja, hogy emberi agyműtéteknél is használják készítményüket.

Dr Rutledge Ellis-Behnke, a híres massachusettsi műegyetem (MIT) idegkutatója hong-kongi kollégáival közösen végezte a kísérleteket, amelyek során a szemidegeknél belevágtak a hörcsögök agyába, majd az idegsérülés helyére kb. 5 nanométer hosszú, szintetikus peptid molekulákat tartalmazó folyadékot injekcióztak, majd időről időre vizsgálták a sebet.

Az agy már az első 24 órában elkezdte magát gyógyítani. A hörcsögök agyába juttatott peptidek egymást keresztező nanoszálakká álltak össze és az "állványzat" áthidalta a sérült idegek közötti hézagot. Az agyszövet belenőtt a molekuláris rácsszerkezetbe, hegesedés viszont nem keletkezett. Az újonnan képződött agyszövetben újra tudtak nőni az idegsejtek, és helyreállt a hörcsögök látása. A peptideket később lebontotta az állatok szervezete és három hét múlva ártalmatlan anyag formájában távozott a vizelettel együtt.

A kutatók a módszert fiatal, még fejlődő idegrendszerű és felnőtt állatokon egyaránt kipróbálták. Arra számítottak, hogy felnőtt állatoknál növekedési hormonnal kell segíteniük a regenerációt, de erre nem volt szükség. Az injekció után a felnőttek idegsejtjei is újranőttek és visszatért a látásuk illetve az orientációs képességük.

A tudósok - akik kísérleteikről az amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) számoltak be -, úgy gondolják, hogy az ideg-regeneráció fontos akadályát sikerült leküzdeniük, és remélik, hogy munkájuk eredményeit mielőbb a gyógyászatban is alkalmazzák. Első lépésként az embereken végzett idegsebészeti műtéteknél okozott kárt csökkenthetik vele, de később talán a baleseteknél vagy agyvérzésnél szétszakadt részeket is össze lehet majd kötni - olvasható a BBC brit közszolgálati rádió és televízió honlapján.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Kultúr
Pláza helyett közpark lett, maradhat?

A szennyezett gyártelep helyén szellős, izgalmas elemeket felvonultató közpark nyílt. Megnéztük, mit tud Budapest legújabb zöldterülete, a Széllkapu.

szeptember 12., 16:17

  • Belföld
Az EMMI államtitkára szerint az elmúlt években 77 kórházat újítottak fel

Állítja, hogy öt népegészségügyi program indult célzott szűrőprogramokkal, egyre több orvos és egészségügyi szakember dolgozik itthon.

2 órája