Dió és spenót a magas vérnyomás ellen

A halálos négyesnek nevezett metabolikus szindróma, azaz tünetcsoport elhízásban, magas vérnyomásban, kóros vérzsírszintben, valamint 2-es típusú cukorbetegségben nyilvánul meg. (A 2-es típusú diabétesz esetében a magas vércukorszint normális inzulinszinttel párosul). Ezen tünetek együttes előfordulása jelentős mértékben megnöveli a szív- valamint az agyi infarktus veszélyét.

A chicagói Northwestern Egzetem által szervezett kutatás keretében 4600 fiatal, húsz és harminc év közötti amerikai egészségi állapotát követték tizenöt éven át nyomon.

A kutatókat mindenekelőtt az érdekelte, hogy van-e összefüggés az étrend és a metabolikus szindróma kialakulása között.

Mint kiderült, azoknál a fiataloknál, akik rendszeresen fogyasztottak magnéziumban gazdag étkeket, csaknem harmadával (31 százalékkal) csökkent a tünetegyüttes gyakorisága a vizsgálat többi résztvevőjével szemben.

Az Amerikai Orvostudományi Intézet (The U.S. Institute of Medicine) ajánlása szerint a 19 és 30 év közötti férfiaknak napi 400 milligramm magnézium javallott, a nők esetében az adag 310 milligramm. A legtöbb magnéziumot a dió, spenót, a banán, az avokadó, valamint a búzadara tartalmazza.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Az EMMI államtitkára szerint az elmúlt években 77 kórházat újítottak fel

Állítja, hogy öt népegészségügyi program indult célzott szűrőprogramokkal, egyre több orvos és egészségügyi szakember dolgozik itthon.

4 órája

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

szeptember 13., 15:31