Judit
2 °C
7 °C

Lekapcsolták Zimbabwét az internetről

IT News
2006.09.21. 12:19
Megbénult az internet Zimbabwéban, miután a dél-afrikai ország nemzetközi irányú hozzáférését biztosító műholdas kommunikációs szolgáltató a felgyülemlett díjtartozások miatt lekapcsolta a legnagyobb sávszélességű nemzetközi linket. Az esetről beszámoló hírügynökségi tudósításokból kiderül: az Intelsattal szerződésben álló állami távközlési vállalat, a TelOne augusztusra 700 000 dolláros tartozást halmozott fel, melynek kiegyenlítéséhez később a központi jegybank segítségét kérte, ám eddig hiába. A központ most egy korlátozott sávszélességű linken, a Dél-afrikai Köztársaságon keresztül tud kapcsolódni a nemzetközi hálózathoz, ez azonban édeskevés.

A helyi internetszolgáltatók szervezetének közleménye szerint az internetforgalom 90 százalékkal esett vissza az Intelsat-link lekapcsolása óta, a hozzáférés drámaian lelassult, egyes weboldalak egyáltalán nem érhetők el, és az e-mail-forgalom is akadozik. „Mivel minden törvényes ISP nemzetközi irányú kapcsolata a TelOne-on keresztül folyik, ez katasztrófa... amely gyakorlatilag az internet összeomlásához vezet Zimbabwéban” – vázolta a helyzet súlyosságát előfizetőinek szóló körlevelében a legnagyobb helyi szolgáltató, az Mweb.

A dél-afrikai ország az 1980-as függetlenné válás óta a legsúlyosabb gazdasági válsággal küszködik: az infláció a világon messze a legmagasabb, 1200 százalék, a munkanélküliség 70 százalék fölött van, és folyamatos a valuta-, élelmiszer- és üzemanyaghiány.

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?