Lázár, Olimpia
-2 °C
3 °C

Deutsche Telekom: 20 százalékkal csökkent a profit

MTI
2006.11.09. 12:55
A legnagyobb európai távközlési vállalat, a Deutsche Telekom csütörtökön 1,945 milliárd eurós adózott eredményt jelentett a harmadik negyedévről, 20,4 százalékkal kevesebbet a tavalyi harmadik negyedévi 2,442 milliárdnál. A csoportot továbbra is nyomasztja, hogy a vezetékes üzletág ügyfélszáma továbbra is rohamosan fogy, főleg Németországban, és nemcsak a mobil telefónia, hanem az alternatív szolgáltatók versenye miatt is. Ezért 2010-ig 5 milliárd eurós költségcsökkentést akarnak elérni, ebből 2 milliárd euró a terv a jövő évben, továbbá 3 milliárd eurós bevételre számítanak vagyonértékesítésből. 2008 végéig 32 ezer fővel akarják csökkenteni a létszámot Németországban - ebből 20 ezer állás a vezetékes ágazatban szűnne meg -, és utána is folytatják a leépítést. A nagysebességű internet-szolgáltatásban 5 ezer új munkahelyet létesítenek.

Az első kilenc hónapban a vezetékes üzletágban a bruttó bevétel 5,9 százalékkal 16,402 milliárd euróra csökkent Németországban, és mindössze 1,6 százalékkal emelkedett külföldön, 2,096 milliárd euróra. Az ágazat pénzforgalmi többlete 10,1 százalékkal 6,519 milliárd euróra apadt. A mobil üzletág bruttó bevétele 9,3 százalékkal 23,6 milliárd euróra nőtt az első kilenc hónapban az egy évvel korábbihoz képest, a pénzforgalmi többlete 1,2 százalékkal 7,32 milliárd euróra gyarapodott.

A vállalati megoldásokból a bruttó bevétel 2 százalékkal 9,282 milliárd euróra fogyatkozott a tavalyi első háromnegyed évhez képest.

A teljes ügyfélszám szeptember végén 52,345 millió volt, 5,7 százalékkal kevesebb, mint egy évvel azelőtt. A mobilügyfelek szeptember végén 91,571 millióan voltak, 8,9 százalékkal többen, mint egy évvel azelőtt. Németországban 7 százalékkal, az Egyesült Államokban 19 százalékkal, Horvátországban 20 százalékkal, Magyarországon 5 százalékkal nőtt a számuk. Egész évre továbbra is 61,5-62,1 milliárd euró közötti teljes nettó bevételt és 19,2-19,7 milliárd euró közötti pénzforgalmi többletet vár - egyszeri tételek nélkül - a Deutsche Telekom, ez azonos az augusztusban csökkentett előrejelzésekkel.

Tavaly a Deutsche Telekom csoportszintű adózott eredménye 26,7 százalékkal 4,7 milliárd euróra emelkedett a 2004-es 3,7 milliárdról. Az EBITDA 3,7 százalékkal 20,1 milliárd euróra nőtt 19,4 milliárdról. A nettó bevétel 3,9 százalékkal 59,6 milliárd euróra gyarapodott 57,3 milliárdról. Németországban 3,2 százalékkal csökkent, külföldön ugyanannyival nőtt a bevétel.