Etelka, Aletta
-3 °C
1 °C

Megtalálták a füzéri vár borospincéjét

MTI
2007.02.06. 12:03
A sziklába vájt pince kiásását a Füzérért Alapítvány fedezte és régi dokumentumok alapján találtak meg egy 15 és egy 25 méter hosszúságú járatot, a harmadik méretét nem tudták felmérni, ez az ág ugyanis beomlott - ismertette a régészeti érdekességet Horváth Jenő polgármester. A feltárások során megtalálták a vár egykori kapujának és hídjának nyomait is. A vár felújítása egyébként tovább folytatódik, erre 52 millió forintot nyert az önkormányzat egy európai uniós alaptól, "Vár a Natúrparkban" program keretében. A pénzből a vár konyháját, a sütőházat, valamint az úgynevezett sáfárházat újítják fel. A várat évente 35-40 ezren látogatják, a most feltárt pincét - a kutatás, valamint a helyreállítás után - a tervek szerint a turisták előtt is megnyitják majd. A különleges és védett vulkáni kúp tetejére az Aba nemzetségbeli Vak Andronicus által építtetett erődítmény az évszázadok során többször volt királyi vár, II. András király 1235-1270-ig birtokolta. Perényi Péter mint koronaőr 1526-ban, Szapolyai János koronázása után szállíttatta Füzérre a koronát, ahol egy éven át őrizték. Az útikönyvek szerint a füzéri Magyarország legkorábbi és legszebb fekvésű várainak egyike. Rekonstrukciója egy évtizede tart, ennek köszönhetően egyre többet mutat meg régi képéből.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!