2300 éves napobszervatórium Peruban

MTI
Az amerikai kontinens legrégebbi, mintegy 2300 éves obszervatóriuma található az Andok hegységben levő Chankillo mellett. A tudósok több mint száz éve próbálják megfejteni, mire használták az elődök a hegygerincen felépített tornyocskák sorát. felmerült már, hogy erődítmény, kultikus hely vagy templom lehetett ott, ahol a tornyocskák állnak. A Science című tudományos lap internetes változatában számolt be arról, hogy Ivan Ghezzi, a Perui Kulturális Intézet, és Clive Ruggles, az angliai Leicester egyetem kutatója úgy véli: az ősi létesítmény az év fontos napjainak meghatározására szolgált, egyúttal pedig kifejezte az akkori hatalmi struktúrát.

Az ősi obszervatórium 13 toronyból áll, amelyeket egyenes vonal mentén építettek fel egy hegy enyhén ívelt gerincén. A kocka alakú tornyok 2-6 méter magasak, s egymástól 5 méterre vannak. Belsejükbe lépcső vezet, amelyen egy teraszra lehet feljutni. Oldalt, több száz méterre a tornyoktól megfigyelő pontok vannak, ahonnan a tornyok a hegygerincen mint egy fésű fogazata láthatók. Az egyes tornyok és a köztük lévő terek meglehetősen pontosan jelzik egy i. e. 300 körüli esztendő legfontosabb napállásait. A horizont-naptár lehetővé tette, hogy több - kevesebb nap eltéréssel meghatározzák a fontos időpontokat - véli a két tudós.

Ugyanakkor sok megválaszolatlan kérdés van még az obszervatórium jelentőségéről és használatáról, de az világosnak tűnik, hogy a jeles napok meghatározására szolgált. A kutatók véleménye szerint bizonyos jelek arra utalnak, hogy akkoriban az időt 10-12 napos egységekre bontották - olvasható a Science online változatában.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31