Indokolatlanul magasak az összekapcsolási díjak
A Hírközlési Főfelügyelet (HíF) költségtanulmánya szerint a vezetékes távbeszélő szolgáltatást nyújtó társaságok nagyobb összeget számítanak fel összekapcsolási díjként, mint amekkorát az ezzel összefüggő költségek indokolnának. A HíF konkrét adatokat nem közölt, mivel a cégekre vonatkozó összekapcsolási díjak bizalmasak, ezért nem publikus, melyik társaság esetében mennyivel térnek el ezek az összegek a költségek által indokolttól. A szervezet szerint a költségalapú díjmeghatározás azért fontos, mert a szolgáltatók a maguk terén jelentős piaci erővel rendelkeznek, s ezért visszaélhetnek helyzetükkel akkor, ha az indokoltnál magasabb díjakat állapítanak meg. Ezáltal ugyanis nemcsak a fogyasztóknak okoznak többletkiadásokat, hanem csökkenthetik a verseny kialakulásának lehetőségét is. A hálózattal nem rendelkező új belépők piaci árrése az indokoltnál magasabb összekapcsolási díjak miatt kisebb lenne, mintha ezeket az összegeket a valódi költségek alapján határoznák meg.