Húszezer pingvint fenyeget az éhhalál

MTI
Mintegy húszezer, a tengertől távolabb táborozó fiatal pingvint fenyeget éhhalál az Antarktiszon. A felnőtteket ugyanis jéghegyek és jégtáblák akadályozzák abban, hogy visszajussanak kicsinyeikhez és táplálhassák őket - közölte pénteken az újzélandi Antarktisz-kutatási központ. A pingvinek a szárazföldön költenek és felváltva hagyják ott fészküket, hogy kis halakat fogjanak kicsinyeiknek. A tengertől való távolság megnövekedése miatt a felnőtt pingvinek végletekig kimerülnek a fészkek és a tápláléklelőhelyek közötti ide-oda ingázásban, s végül elpusztulnak, miután 20-30 kilométeres utat kell megtenniük - a fiókák pedig éhenhalnak. A kutatók szerint egyes pingvinkolóniák létszáma ezáltal akár harminc százalékkal is csökkenhet. A kicsinyek átlagos túlélési aránya rendes körülmények között is csak tíz százalék, idén azonban két és öt százalék közt lehet - áll az AP jelentésében.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04