Tesztelik a választási rendszert

MTI
A parlamenti választások első technikai próbáját szerdán, főpróbáját pedig pénteken tartják. A főpróbán üzemszerű körülmények között, tesztadatokkal vizsgáztatják a választás teljes informatikai rendszerét, a hálózatot, a műszaki eszközöket. Az előző választás óta nem változtak ugyan a választási eljárás szabályai, az informatika azonban jelentősen fejlődött. Az előző választáshoz képest 100-zal több, azaz 275 helyen az okmányirodákban működnek majd a választást segítő számítógépek és új szoftvereket készítettek a választásra. A jegyzők, főjegyzők és a választási bizottságok részére mindenütt biztosították a szükséges számítástechnikai hátteret. Jogosultságuknak megfelelően a helyi területi választási irodákban a próba során látni fogják a szavazók, illetve a nem szavazók listáját, jegyzékét is. A választási irodák mellett biztosítják a választási bizottságok informatikai hátterét is. Az ő feladatuk lesz egyebek mellett a listák és az egyéni jelöltek nyilvántartásba vétele. A választás informatikai hátterének kiépítésénél, működtetésénél kiemelt figyelmet fordítanak a biztonsági elemekre, rendszerekre.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04