Apad a Cesky Telecom előfizetőinek száma

MTI
Januárban mintegy 50 ezerrel csökkent a Cesky Telecom előfizetőinek száma, vagyis a Csehországban működő vezetékes telefonállomások másfél százaléka szűnt meg. Az előfizetők a telefondíjszabás februári 3,7 százalékos általános emelésének kilátására mondták le a szolgáltatást. Az áremelést decemberben jelentették be. Ugyancsak februártól a Cesky Telecom lehetővé tette ügyfeleinek, hogy többféle szolgáltatási csomag, ajánlat közül választhassanak, mégpedig attól függően, hogy gyakran vagy ritkán telefonálnak, illetve helyi, városközi vagy nemzetközi szolgáltatásokat használnak-e inkább. A különféle programokba való besorolást eddig mintegy 400 ezer személy kérte, tehát az összes ügyfélnek a 12-13 százaléka. A programokba sorolást és a csomag megváltoztatását májusig térítésmentesen végzi a Cesky Telecom. Crha szerint programcsomagot leginkább a keveset, illetve a sokat telefonáló ügyfelek kértek. Az emberek 80 százaléka a legalacsonyabb havi átalány fizetést választotta, 15 százalék a legmagasabbat, 5 százalék pedig az előnyös internetes szolgáltatást részesítette előnyben. Csehországban a vezetékes telefonok iránti érdeklődés a mobiltelefonok gyors elterjedése miatt is csökken. Jelenleg a lakosság mintegy 70 százalékának van mobiltelefonja, ezt a szakértők már telített piacnak tartják.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

5 órája

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19