Öt új Iridium műholdat küldtek fel
Hétfőn Kaliforniában sikeresen felbocsátottak egy Delta II rakétát, mely öt Iridium műholdat vitt fedélzetén. A rakéta startját három napon át el kellett halasztani technikai problémák és az erős szelek miatt. A műholdak pályára állítás után az Iridium 73 műholdból álló hálózatához csatlakoznak, a cég az esetleges meghibásodásokra gondolva tartaléknak küldte fel az öt új berendezést. Ez az első alkalom 1998 óta, hogy új műholdakat adnak az Iridium hálózatához, mely két éve csődöt jelentett, időközben azonban az amerikai védelmi minisztériummal 2000. decemberében kötött 72 millió dolláros szerződés megmentette a céget. Az Iridium azóta újraindította globális műholdas telefonszolgáltatását. A műholdakat eredetileg a Föld atmoszférájába visszatérítve el akarták égetni, ám a jelenlegi tervek szerint legalább 2010-ig használatban maradnak.
Az oldalról ajánljuk
- Gazdaság
Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.
szeptember 9., 12:19
- Külföld
Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.
szeptember 12., 14:47
- Belföld
Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.
szeptember 10., 12:58
- Külföld
Minden nyolcadik embernek mennie kellett.
szeptember 11., 14:32
- Belföld
Tárca nélkül október 1-től.
szeptember 12., 21:04