Öt hétig állni fog a temelíni atomerőmű
Csehországban pénteken délután több mint egyhetes kényszerleállás után ismét beindították a temelíni atomerőmű első reaktorblokkját. A reaktor teljesítményét fokozatosan százszázalékosra növelik, és bekapcsolják a hálózatba. Az 1000 megawattos reaktor azonban csak néhány napig működik most, majd kikapcsolják, hogy elvégezzék a szükséges javításokat. A leállás várhatóan öt hétig tart. A leállás alatt apróra ellenőrzik az első blokk minden berendezését, a reaktort és az úgynevezett másodlagos berendezéseket egyaránt. Lecserélik továbbá az egész tartószerkezetet, mert rezgett, s éppen ez volt az oka annak, hogy legutóbb is több mint egy hétig állt a reaktor. Ugyancsak ellenőrzésnek vetik alá a turbógenerátort, amellyel szintén problémák voltak. Az ellenőrzés és a javítás után kezdődnek a dinamikus próbák, és ha azok jól sikerülnek, akkor beindulhat a reaktor próbaüzemeltetése. Ezt eredetileg márciusra tervezték, de a felmerült problémák miatt legalább egyhónapos csúszással kell számolni. Temelínben már készül a második reaktorblokk is, és rövidesen radioaktív fűtőelemeket helyeznek el ebben a blokkban is.
Az oldalról ajánljuk
- Gazdaság
A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.
tegnap, 12:16
- Belföld
Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.
tegnap, 14:34
- Belföld
Tárca nélkül október 1-től.
szeptember 12., 21:04
- Belföld
Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.
szeptember 10., 12:58
- Belföld
2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.
szeptember 11., 15:25