Hamarabb halnak a 8 órát alvók
Korábban halhat meg az, aki később kel, nevezetesen ha napi 7 órányinál többet alszik. Már a "klasszikus" 8 órányi alvás is megrövidítheti az életet, mert túl hosszú - erre az eredményre jutottak egyes amerikai kutatók. A California Egyetem tudósai 30 és 102 életév közötti alanyok alváshosszát tanulmányozták hat éven keresztül, és úgy találták, hogy 12 százalékkal többen haltak meg a vizsgálat időszakában azok közül, akik 8 órát aludtak éjszakánként, mint azok közül, akik csak 7 órányit. A 8 óránál több alvás még veszélyesebb, csakúgy mint a négy és fél óránál kevesebb: ebben a két "kategóriában" 15 százalékkal volt magasabb a halálozási ráta. "Azoknak az embereknek, akik 5, 6, 7 órát alszanak, nincs miért aggódniuk" - idézte a Reuters Daniel Kripke professzort. "Semmi sem bizonyítja, hogy napi 8 órányi alvásra lenne szükségünk, az egyetlen alapja ennek csupán az, hogy a nagymamánk mondogatta" - mondta Kripke.
Az oldalról ajánljuk
- Gazdaság
Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.
szeptember 9., 12:19
- Külföld
Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.
szeptember 12., 14:47
- Belföld
Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.
szeptember 10., 12:58
- Külföld
Minden nyolcadik embernek mennie kellett.
szeptember 11., 14:32
- Belföld
Tárca nélkül október 1-től.
szeptember 12., 21:04