Rendhagyó forgású galaxist észleltek
Zavarba hozta a csillagászokat az NGC 4622 névre hallgató galaxis, mert forgó mozgása felrúg minden eddigi szabályt. Az eddigi feltételezések szerint az úgynevezett spirális galaxisok spirálkarjai a forgás során felfelé tekerednek, míg galaktikus ágaik nem sűrűsödnek össze, mert a bennük lévő csillagok mindig változtatják a helyüket, hol kívülre, hol belülre kerülnek a galaxisban. A NGC 4622 galaxis azonban éppen ellenkezőleg forog a megszokotthoz képest, igazi fejtörést okozva ezzel a csillagászoknak. A csillagrendszer 111 millió fényévre található a Földtől a Centaurus (Kentaur) csillagképben. A Hubble űrteleszkóp 2001 májusában készített felvételei szerint az NGC 4622-nek két olyan kinyúló külső "karja" van, amely az óramutató járásával ellentétes irányába mutat. A tudósok feltételezése szerint a galaxis "szédült viselkedése" mögött galaktikus ütközés állhat. A külső karok szokatlan mozgásából a csillagászok arra a következtetésre jutottak, hogy valamikor régen az NGC 4622 összeütközött egy másik társával, magába olvasztva egy kisebb csillaghalmazt. A csillagászok azt gyanítják, hogy a Hubble felvételein látható és a galaxison áthúzódó egyenes porfelhő képe, amelynek iránya éppen a rendszer középpontjába mutat, a galaxisok összeütközésének bizonyítéka.
Az oldalról ajánljuk
- Gazdaság
A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.
9 órája
- Belföld
Tárca nélkül október 1-től.
szeptember 12., 21:04
- Belföld
Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.
7 órája
- Belföld
Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.
szeptember 10., 12:58
- Gazdaság
Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.
szeptember 9., 12:19