Olasz tudósok az embriókísérletek mellett

MTI
Tizenhat olasz tudós írta alá azt a dokumentumot, amely állást foglal az embriókkal való kísérletek hasznossága mellett, s amely szembehelyezkedik a katolikus szellemű kutatók egy korábbi, a pápa által is idézett felhívásával.

II. János Pál pápa három héttel ezelőtt az egyházban ünnepelt "élet napján" határozottan adott hangot véleményének, amely szerint az emberi élet a fogantatás pillanatától kezdődik, ezért - az abortuszra és az embriókkal való kísérletekre utalva - leszögezte: senkinek sincs joga manipulálni vagy elvenni mások életét. A szentatya akkor tizenkét római tudós felhívására hivatkozott, amelyben az aláírók síkra szállnak az embrió jogi státusának az elismeréséért.

Erre a felhívásra született válaszként a tizenhat kutató által most nyilvánosságra hozott dokumentum, amelynek aláírói között található a Nobel-díjas Rita Levi Montalcini és Umberto Veronesi onkológus, volt egészségügyi miniszter, akárcsak több katolikus szakember.

Az olasz parlament március 15. és 27. között tárgyalja a mesterséges megtermékenyítést szabályozó törvényt.

Az oldalról ajánljuk

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32