Állásfoglalást kérnek a szolgáltatók a díjmegosztásról

MTI
Közös levélben kért állásfoglalást Stumpf István kancellária minisztertől négy vezető internet-szolgáltató. Az EnterNet, ExterNet, Interware, Nextra szolgáltatói négyes szerint a többi internetszolgáltató is hasonló tartalmú levelekben kifogásolja a telefontársaságok (Emitel, HTCC, Matáv, Monortel, Vivendi) hozzáállását a percdíj-megosztással kapcsolatos rendeletekhez.

A volt és jelenlegi koncessziós cégek közül egyedül a Matáv juttatta el a napokban a szolgáltatókhoz hálózati hozzáférési szerződés- tervezetét. Ebben a tervezetben az eddigi szolgáltatásokért olyan többletköltségeket és többlet-kötelezettségeket akar átterhelni a szolgáltatókra, amik a szolgáltatókat nehéz, akár kilátástalan helyzetbe is sodorhatja, de mindenképpen áremelésre kényszeríti.

A szolgáltatók szerint a tervezet kísérő levele pedig egy közönséges ultimátum, amely szerint amennyiben az ISP-k 2002. március 23-ig nem írják alá a fentebbi szerződést, nem áll módjában a Matáv-nak - "#51-es Internet számra vonatkozó behívás lehetőségét biztosítani", azaz megszünteti a renitensek szolgáltatását.

A törvényhozói szándékról, a kitűzött célokról, a törvények értelmezéséről Stumpf István miniszter már több fórumon, többek között a parlamentben is nyilatkozott, állást foglalt, ezek hatása azonban eddig nyomokban sem érzékelhető, így az ISP-k attól tartanak, hogy a nagy választási felhajtásban a meghozott törvények, rendeletek betartását elszabotálják az említett telefontársaságok.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

9 órája

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

7 órája

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19