A japán elektronikai cégek Kínába telepítik a fejlesztést

MTI
A nagy japán elektronikai gyártók Kínába viszik a kutatás-fejlesztés egy részét, mert Japánban kevés a megfelelően képzett mérnök, másfelől takarékoskodni is akarnak. A NEC, a Hitachi és a Toshiba a következő két év alatt meg akarja kétszerezni kínai fejlesztőmérnökei számát - közölték ezeknél a cégeknél hétfőn. A Fujitsu hasonló tervet jelentett be, habár számarányokat nem közölt.

A NEC csökkentette a berendezésgyártást, és inkább a számítógépes programokra összpontosít. - Ezért több fejlesztő mérnökre van szükségünk. Az információs szolgáltatások és a számítógépes programok fejlesztésén dolgozó mérnökök számát 60 ezerre akarjuk növelni, és ezen belül 2700-ra növeljük kínai mérnökeink számát a mostani 1200-ról. Ebben költségmegfontolás is szerepet játszik - mondta a NEC szóvivője hétfőn.

A Hitachi 30 százalékkal csökkenteni akarja a munkaerő költségét. Hálózatfejlesztő mérnökei számát 300-ra akarja növelni a jelenlegi 160-ról, és inkább Kínában néz alkalmas szakemberek után, mint Japánban. - Az elektromos háztartási gépek kutatás-fejlesztése eddig kizárólag Japánban volt, de ezentúl Kínában is lesz - mondta a Hitachi szóvivője az AFP hírügynökségnek.

A Toshiba nyolcezer japán mérnököt foglalkoztat jelenleg az információs rendszerek fejlesztésében. Jelenleg a 330 kínai mérnököt foglalkoztat, számukat két éven belül 580-ra akarja növelni. - A kínai mérnökök kiválóak és sokkal olcsóbban dolgoznak, mint a japánok - mondta a vállalat szóvivője.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

4 órája

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szijjártó Péter: soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

2 órája