Microsoft terméktámogatás a konkurenseknek

MTI
A Microsoft kész kiszolgáltatni olyan információkat is, amelyeket az Európai Bizottság szerint eddig szabályellenesen tartott titokban, nehezítve a versenytársak életét. Az Európai Bizottság vizsgálatot folytat a Microsofttal szemben, mivel az állítólag úgy alakította ki a Windows kezelőrendszert, hogy jobban működjék a saját szerverprogramjával, mint más rivális programokkal. Az Európai Bizottság szerint a Microsoft a Media Player programot szintén a saját operációs rendszeréhez kötötte. A Microsoft, keddi közlése szerint, készek arra, hogy néhány programjáról információt szolgáltasson vetélytársainak, lehetővé téve ezzel, hogy más programkészítők is versenyképes Windows alapú alkalmazási programokkal léphessenek piacra. A programok másolásának lehetőségét ugyanakkor a Microsoft ki akarja zárni. A cég mostani lépése a szerverprogramokkal kapcsolatban felmerült problémák megoldására irányul, de nem ad megoldást a Media Player kérdésére. Az Európai Bizottság vizsgálatának középpontjában a Mirosoft biztonsági rendszere áll, mely a Windows operációs rendszereket a Microsoft szerverekhez köti, és lefojtja a rendszert, ha más szerver-programot alkalmaznak. A megállapodás értelmében a Microsoft beleegyezett, hogy olyan szerver biztonsági programot dolgoz ki, mely közelebb áll az általánosan alkalmazott szabványokhoz.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Belföld
Brüsszel fizeti az új HÉV-eket

Az árat 200 milliárd forint körülire várják. Eldőlt az is, hogy a nagykörúti kerékpársáv marad is meg nem is.

szeptember 9., 14:30

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32