Elhalasztják a cseh távközlési piac megnyitását

MTI
A Cseh Távközlési Hivatal (CTU) tovább késlelteti a vezetékes távközlési piac megnyitását. A halasztást azzal magyarázták kedden, hogy a korábbi monopolszolgáltató Cesky Telecom még nem kész a további lépések megtételére. A Cesky Telecom a korábbi tervek szerint június végétől nyitotta volna meg piacát a többi versenytárs előtt, az előfizetők akkortól dönthettek volna arról, hogy melyik távközlési vállalattal akarnak szerződni. A cég azonban nemrég jelezte, hogy még nem áll készen az átállásra, a piac megnyitását így elhalasztják. Új időpontot nem tűztek ki. Tavaly úgy volt, hogy az állami részt a holland KPN és Swisscom közös vállalkozásának 27 százalékos Cesky Telecom-részesedésével együtt árusítják ki, de újabban olyan értesülések is vannak, hogy a KPN és a Swisscom eladás helyett inkább növelné részesedését. A részvénypiaci helyzet miatt régóta halogatott Cesky Telecom-eladás újabban ez év első felére volt kitűzve, de a határidőnek most már inkább december vége tűnik, és nem pedig június vége.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

11 órája

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

9 órája

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Kultúr
Másodszor is jelölték Donald Trumpot a 2021-es Nobel-békedíjra

Egy svéd parlamenti képviselő szerint a szerb-koszovói gazdasági megállapodásért is megkaphatná.

szeptember 12., 06:37