Módosította hálózati szerződését a Matáv és a PanTel

Index
A Matáv és a PanTel hétfőn aláírta a két szolgáltató által tavaly júliusban megkötött hálózati szerződés módosítását. Az új megállapodás kiterjed a hagyományos távbeszélő szolgáltatásra is. Ez azt jelenti, hogy az összekapcsolás műszaki feltételeinek végrehajtását követően a Matáv és a PanTel ügyfelei választhatnak, hogy melyik szolgáltató hálózatán bonyolítják belföldi távolsági, illetve nemzetközi hívásaikat.

A Matáv és a PanTel 2001 júliusában kötötte meg az első hálózati szerződését. Ez a megállapodás tette lehetővé, hogy a két hálózat összekapcsolása révén a PanTel internetalapú beszédszolgáltatásának (VoIP) előfizetői elérhessék a Matáv hálózatán át a PanTelt, illetve a PanTel VoIP előfizetői hívhassák a Matáv előfizetőit. A hálózati szerződés hétfőn aláírt módosításával a Matáv és a PanTel hálózatának összekapcsolása a hagyományos távbeszélő szolgáltatásra is kiterjed. Hamarosan - a hálózatok összekapcsolásának műszaki megvalósítását követően - a Matáv és a PanTel ügyfelei választhatnak, hogy melyik szolgáltató hálózatán bonyolítják belföldi távolsági, illetve nemzetközi hívásaikat.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

7 órája

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Szijjártó Péter: soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

5 órája