Az Albacomp a NATO minősített szállítója

MTI
A tavalyi évet 12 milliárd forintos árbevétellel és 300 millió forint nyereséggel záró Albacomp Rt. tagja lett annak a minősített szállítói körnek, amely jogosult a NATO és társszervezetei kiszolgálására. A társaság a napokban kapta meg a Nemzeti Biztonsági Felügyelet NATO Telephely Biztonsági Tanúsítványát. Az Albacom ezzel, illetve a már korábban megszerzett ipar- és személybiztonsági minősítéssel megfelelt a NATO titkos minősítésű anyagok kezelésével kapcsolatos elvárásainak. Részt vehet az ilyen jellegű pályázatokon, és tagja lett a minősített szállítói körnek. A cégnek ezáltal módja lesz az információvédelem szempontjából speciálisan felkészített és minősített, illetve a nagy fizikai terhelésnek kitett informatikai eszközök szállítására, és a kapcsolódó szolgáltatások nyújtására is.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32