Nemzetközi elismerés egy magyar fizikatanárnak

MTI
A fizika színre lép című nemzetközi program záró konferenciájának kiemelkedő teljesítményért járó második díját Márki-Zay János fizikatanár nyerte el az elektrostatika jelenségeit diákok számára bemutató kísérletével. A fizika színre lép című, 23 ország részvételével immár másodszor megrendezett nemzetközi programsorozatról Kovács Ádám elmondta: az Európai Részecskefizikai Kutató Szervezet (CERN), az Európai Űrkutatási Ügynökség (ESA), illetve az Európai Déli Obszervatórium kezdeményezésére elindított program célja az volt, hogy lehetőséget adjon az európai fizikaoktatás problémáinak felmérésére, és módot találjon a fizika iránti egyre csökkenő társadalmi érdeklődés felkeltésére. Márki-Zay János a résztvevők a legújszerűbb, legmegmozgatóbb kísérletekre leadott szavazatai alapján nyerte el a záróesemény második díját elektrostatikai jelenségeket műanyag szívószálakkal bemutató kísérletével.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25