Megérkeztek az első füsti fecskék a hét végén
Kasza Ferenc, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Csongrád megyei csoportjának alelnöke elmondta, hogy az április elején hidegre fordult időjárás miatt körülbelül egyhetes késéssel érkeztek a vonuló madarak az ország déli részébe. Megjöttek a kis poszáták is, amelyek a három héttel ezelőtt érkezett barátposzátákat követték. Szegednél a hullámtéri erdőkben a hét végén hallatszott az idei első kakukkszó. Az érkező madárvendégek között vannak kormos légykapók, valamint nyaktekercsek is. A nyaktekercs a harkályfélék között az egyetlen vonuló madár, neve onnan ered, hogy fejét körülbelül 180 fokban tudja elfordítani. A szakember szerint a meleg légáramlatok hátán egyre több, ősz óta nem látott vonuló madár érkezik vissza délről Csongrád megyébe.
Az oldalról ajánljuk
- Gazdaság
Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.
szeptember 9., 12:19
- Külföld
Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.
szeptember 12., 14:47
- Belföld
Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.
szeptember 10., 12:58
- Belföld
Tárca nélkül október 1-től.
szeptember 12., 21:04
- Külföld
Minden nyolcadik embernek mennie kellett.
szeptember 11., 14:32