Késik az internet bevezetése a Boeing gépein

Guardian
Az amerikai Boeing cégnek el kellett halasztania gépeinek internetkapcsolattal való felszerelését a tavaly szeptember 11-én történt terroristatámadások miatt. A cég az elmúlt évben három amerikai légitársasággal közösen hozta létre a Connexion elnevezésű projektet, melynek célja olyan technika kifejlesztése, amely a levegőben is nagysebességű internetelérést biztosít. A Connexiont idén vezették volna be általánosan a tengerentúlon, majd a világ többi részén is.

Stan Deal, a Connexion értékesítési igazgatója azt mondta, hogy az indulás legalább egy évvel későbbre tolódik. Ennek egyik oka az amerikai kereskedelmi repülés visszaesése a terrortámadások miatt, melynek financiális hatásai körülbelül egy év múlva válnak csak kevésbé érezhetővé. Emellett a Boeing három partnere, az American Airlines, a United Airlines és a Delta Airlines visszalépett a beígért támogatástól, a Boeingre hagyva így a fejlesztés összes költségét, mely már eddig is több száz millió dollárra rúg.

Az elsők, akik a levegőben is internetezhetnek, valószínűleg a Lufthansa utasai lesznek. A német légitársaság az év végén kísérleti jelleggel vezeti be a technikát tengerentúli járatain. Az amerikai kormány is nagy érdeklődéssel fordul a projekt felé, legfőképpen biztonsági okokból, hiszen így - videokamerák alkalmazásával - könnyen szemmel tarthatják a földről a repülőgépek fedélzetét.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25