Kész az e-kormányzati gerinchálózat fővárosi része

Napi Online
Budapesten üzembe helyezték azt a nagy sávszélességű optikai hálózatot, amelynek segítségével kapcsolat alakítható ki a fővárosi kormányszervek között. Az elektronikus kormányzati gerinchálózat (EKG) budapesti hálózatát és a hálózatfelügyeleti központot a napokban avatták fel, így lehetővé vált, hogy a fővárosi szervezetek rákapcsolódjanak a kormányzati rendszerre. Május végén - a vidéki hálózatok elkészültével - létrejöhet az országos hálózat is - jelentette be Stumpf István kancelláriaminiszter.

A teljes kormányzati gerinchálózat összköltsége hozzávetőlegesen 20 milliárd forint, ami tartalmazza a négyéves üzemeltetési költséget, a szolgáltatók díjait, valamint az értékcsökkenésből adódó felújítási költségeket is - olvasható a Miniszterelnöki Hivatal honlapján. Herbály Sándor, a MeH tulajdonú Kopint-Datorg Kft. távközlési igazgatója elmondta, hogy cégük feladata a hálózat menedzselése. Hozzátette: a gerinchálózat 155 MBps sebességű a fővárosban, míg a négy vidéki hálózat egyenként 622 MBps sávszélességgel rendelkezik. Herbály elmondta, hogy a Kopint-Datorg feladata a gerinchálózat építése és üzemeltetése, ám a fővonalhoz való csatlakozást az egyes szervezeteknek maguknak kell megoldaniuk. A háló üzemeltetését Budapesten a Matáv és a Novacom, vidéken a Vivendi-Pantel konzorcium végzi, így a fizikai hálózatot az említett cégek biztosítják a saját hálózatuk segítségével

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

8 órája

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szijjártó Péter: soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

6 órája

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47