A jelenlegi törvény szerint internetszolgáltatók csak akkor jelenthetik a felhasználók tevékenységét a hatóságoknak, ha ezzel közvetlen életveszélyt vagy sérülést háríthatnak el. A felhasználók minden más esetben beperelhetik őket személyiségi jogaik megsértése miatt. A most jóváhagyott javaslat alapján már a közvetlen veszéllyel nem fenyegető törvényellenes cselekedeteket is jelenthetik anélkül, hogy perektől kelljen tartaniuk. Emellett minden felhasználókra, és tevékenységükre vonatkozó adatot meg kell őrizniük legalább 90 napig. A törvényjavaslatot a későbbiekben bocsátják szavazásra.
Életfogytiglan az amerikai komputerkalózoknak
Az amerikai képviselőház szerdán jóváhagyta azt a törvényjavaslatot, mely súlyosabb büntetéseket szab ki a számítógépes bűnözőkre. A jelenlegi szabályozás alapján a büntetési tételeket az okozott anyagi kár nagysága szerint szabják ki, és ez gyakran csak pénzbüntetést jelent, esetleg rövid elzárást. A Melissa vírus alkotóját például 20 hónap börtönre, és 5,000 dollár pénzbüntetésre ítélték, miközben a vírus által okozott kár 1,2 milliárd dollár volt. Az új törvény szerint azok a komputeres bűnözők, akik akár szándékosan, akár csak gondatlanságból emberi életeket veszélyeztetnek tevékenységükkel, életfogytiglani börtönbüntetést is kaphatnak.
Az oldalról ajánljuk
- Gazdaság
A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.
tegnap, 12:16
- Belföld
Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.
tegnap, 14:34
- Belföld
Tárca nélkül október 1-től.
szeptember 12., 21:04
- Belföld
Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.
szeptember 10., 12:58
- Belföld
2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.
szeptember 11., 15:25