Űrruhás rekordugrás ötvenezer méterről

MTI
A bécsi Ivan Trifonov 50 ezer méteres magasságból szándékozik leugrani, ahova egy hőlégballon segítségével jut majd fel. Trifonov, aki eredetileg környezetvédelmi vegyész volt, szerdán Tirolban elmondta: eddig 31 ezer méter volt a legnagyobb magasság, ahonnan ballon segítségével leugrottak. Trifonovnak minden eddiginél nagyobb, 1,5 millió köbméternyi gázt befogadó ballon áll majd rendelkezésére, amely magasabb lesz a párizsi Eiffel-toronynál. A túlélést egy űrhajósok számára kidolgozott új mentőruha hivatott biztosítani, amely fenntartja az életfunkciókat a vákuumhoz közelálló 0,8 millibaros nyomás mellett, s ez a felszerelés nyújt lehetőséget arra is, hogy a sportoló ne sérüljön meg a szabadesés során. Ekkor egyébként a hangsebesség kétszeresét éri majd el az ugró. A földet éréshez különleges ejtőernyőt terveztek kizárólag ehhez az ugráshoz.

Trifonov az Alpok valamely szélvédett völgyében, Ausztriában, vagy Svájcban szándékozik földet érni. A ballon azonban ugrása után tovább repülne, fizikai és kémiai méréseket végezne a sztratoszférában, majd később távirányítással hoznák vissza a földre. Ezen kívül orvosi kísérleteket is terveznek végrehajtani a felszállás és az ugrás közben.

Trifonov az Austro-Mir program egyik űrhajósjelöltje volt, s egy ideje hivatásos hőlégballonosként keresi kenyerét. Ballonjával eddig három Guinness-rekordot állított fel, elsőként repülte át a Földközi-tengert és elsőként jutott el hőlégballonnal az Északi- illetve a Déli-sarkra. A programot az orosz, az európai és a francia űrkutatási szervezettel együttműködve tízéves munkával dolgozták ki. A megvalósításának még egyetlen akadálya van: a szükséges hatmillió dollárt eddig nem sikerült előteremteni.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32