Augusztusban lesz tárgyalás az e-book feltörőinek ügyében

Newsbytes
Egy amerikai szövetségi bíró hétfői határozatában augusztus 26-ra tűzte ki az orosz ElcomSoft cég ügyében a tárgyalást. A szoftvercéget azzal vádolják, hogy megsértette a digitális szerzői jogi törvényt (DMCA), mikor olyan programot hozott forgalomba, amely képes az Adobe másolásvédett e-bookjait szabadon másolható pdf-formátumba konvertálni. A program íróját, Dimitrij Szkljarovot, az ElcomSoft 27 éves programozóját az amerikai hatóságok már tavaly szabadon engedték vallomása fejében.

Ez az első olyan ügy, melyet az 1998-as törvényre hivatkozva indítottak. Az ElcomSoft korábban a vád ejtését kérte az amerikai alkotmány első kiegészítésére, a szólásszabadság biztosítására hivatkozva. Ronald Whyte bíró a kérelmet e hónapban utasította el. Indoklásában kifejtette, hogy a program egyes elemeire ugyan érvényes lehet az első kiegészítés, de a DMCA inkább a szoftver funkciójával foglalkozik, mintsem a tartalmával, vagy összetevőivel.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

szeptember 13., 15:31