Urbán György elmondta: szolgáltatás lényege, hogy az érdeklődők SMS-ben elküldik a kiválasztott autó rendszámát, és a válaszüzenetben megkapják a központi hivatalban lévő közérdekű adatokat, a jármű színét, típusát és gyártmányát. A hivatal vezetője hozzátette: ezenkívül a vásárlót tájékoztatják arról is, hogy a jármű szerepel-e a körözött autók listáján vagy sem. Szólt arról is, hogy az ellenőrzés e fajtáját jelenleg csak a Pannon GSM előfizetői, illetve feltöltő kártyáival rendelkezők vehetik igénybe, de tervezik a szolgáltatás további szélesítését. Urbán György ismertetése szerint Magyarországon évente mintegy 500 ezer személy érintett a gépjármű-eladásban és -vételben. Az érdeklődőknek a 06/90 626-789-es telefonszámra küldhetik az SMS-t; az értéknövelt szolgáltatás ára 475 forint.
Használt autó körözési infók SMS-ben
Új szolgáltatást indított hétfőn a Belügyminisztérium (BM) a Pannon GSM-mel karöltve: a leendő tulajdonosnak vagy az érdeklődőnek használt autó vásárlásakor rendszám alapján különböző nyilvánosan hozzáférhető adatokat küldenek SMS-ben - tájékoztatta az MTI-t a BM központi hivatalának vezetője.
Az oldalról ajánljuk
- Gazdaság
A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.
11 órája
- Belföld
Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.
8 órája
- Belföld
Tárca nélkül október 1-től.
szeptember 12., 21:04
- Belföld
Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.
szeptember 10., 12:58
- Kultúr
Egy svéd parlamenti képviselő szerint a szerb-koszovói gazdasági megállapodásért is megkaphatná.
szeptember 12., 06:37