Két év múlva azonban megszűnik a vállalkozási övezetek kedvezményrendszere, noha még 10 évig szükséges lenne. Székely Péter kifejtette, jelentős informatikai fejlesztések hiányoznak az ipari parkokban. Jelezte, hogy a Gazdasági Minisztérium ugyan kiírt már egy pályázatot, ám abból még nem lett semmi. A pályázatokat elbírálták, de támogatást senki sem kapott. A MATTIP elnöke ugyanakkor nagy eredménynek nevezte, hogy 1996-hoz képest 75 százalékkal emelkedett az ipari parkos beruházásokra megpályázható összeg. Hozzátette, az ország 146 ipari parkjában működő vállalkozások a hazai GDP 37 százalékát termelik meg.
Informatikai fejlesztést sürgetnek az ipari parkokban
A következő években az ipari parkok minőségi fejlesztésére kell koncentrálni, főként az informatika terén jelentős a lemaradás - fogalmazták meg az észak-magyarországi régió szerdai szakmai fórumán Salgótarjánban. Székely Péter, a fórumot szervező Magyar Tudományos Technológiai és Ipari Parkok (MATTIP) Szövetségének elnöke sajtótájékoztatón elmondta: az ipari parkok dinamikusan fejlődnek észak-Magyarországon. Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves és Nógrád megyében 20 ipari park működik.
Az oldalról ajánljuk
- Gazdaság
A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.
3 órája
- Külföld
Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.
szeptember 12., 14:47
- Gazdaság
Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.
szeptember 9., 12:19
- Belföld
Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.
szeptember 10., 12:58
- Belföld
Tárca nélkül október 1-től.
szeptember 12., 21:04