Baktériumokkal olajszennyezés ellen

MTI
Olajjal szennyezett talaj olcsó és gyors megtisztítására kísérletezett ki világújdonságnak számító biotechnológiai eljárást a szegedi Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Alapítvány Biotechnológiai Intézet; a baktériumok a helyszínen "falják fel" a talajba került olajat.

Kálmán Miklós igazgató elmondta: a Bay Zoltán intézet a Mol Rt. megbízásából dolgozta ki az új módszert, amelybe bekapcsolódott a szegedi Petrolszervíz Kft. is, a szabadalom a három társaság tulajdona. Jelenleg a szakhatósági engedélyek beszerzése folyik ahhoz, hogy üzletszerűen alkalmazhassák az új eljárást.

A szabadalmaztatott új eljárás költsége töredéke a jelenleg ismert egyéb módszereknek, amelyeket az drágít meg jelentősen, hogy a szennyezett földet ki kell bányászni és el kell szállítani, esetleg el kell égetni.

Az eljárás részleteit ismertetve az igazgató elmondta: az élővilágban jelen lévő mikroorganizmusok közül szelektálódnak olyanok, amelyek képesek a szerves eredetű szennyeződéseket előbb tolerálni, majd mintegy táplálékként elfogyasztani és hasznosítani. A kőolajjal szennyezett területen is előbb-utóbb megjelennek az olajfaló baktériumok, amelyek képesek a szénhidrogéneken növekedni, fejlődni, szaporodni.

A baktériumok - szennyezéstől és egyéb más körülményektől függően hosszabb-rövidebb idő alatt - önmaguktól, emberi beavatkozás nélkül is megtisztítanák a területet. Az intézet ennek az időnek a megrövidítésére találta meg a helyszínen alkalmazható, megfelelő megoldást.

A kutatócsoport tagjai első lépésként olajjal szennyezett területekről, olajkutak környékéről mintákat gyűjtöttek be, közülük kiválasztották azokat a baktériumtörzseket, amelyek megfelelő aktivitással rendelkeznek különböző szerves vegyületek lebontásában.

A következő fázisban a legaktívabb baktériumokat laboratóriumi körülmények között szaporítják, ezt követően optimalizálják a körülményeket: adalékanyagokkal további segítséget adnak a törzsek minél gyorsabb működéséhez.

A technológia harmadik, egyben világújdonságnak számító fázisát a fertőzött helyszínen végzik, ahol a laboratóriumban elkészített baktériumos tápoldatot - apró robbantásokkal - a talajba juttatják, akár 6-8 méter mélyre.

Ez úgy történik, hogy az adott területen lyukakat fúrnak, a lyukak egy részébe a baktériumok kerülnek, a többibe pedig robbanó töltet. A robbanás következtében a föld megrepedezik, és megfertőződik a baktériumokkal, amelyek azután gyakorlatilag megeszik az olajat.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31