Természetvédelmi kompenzációs rendeletet sürgetnek a zöldek

MTI
A természetvédelmi törvény évek óta húzódó kompenzációs rendeletét reméli az új kormánytól több zöld szervezet, amelyek szerint így lehetne megakadályozni, hogy védett állatokat pusztítsanak el az általuk okozott gazdasági károk miatt. Gera Pál, az "Alapítvány a vidrákért" ügyvezető elnöke az MTI-nek elmondta: a kompenzációs kormányrendelet lehetővé tenné a mezőgazdasági termelők számára, hogy környezet- és természetbarát módon gazdálkodva adókedvezményt élvezhessenek és kedvezményesen férjenek hozzá az agrárhitelekhez. "A rendelet jelentősen hozzájárulna ahhoz, hogy a természetvédelem és a gazdaság érdekei közötti feszültég oldódjon" - hangoztatta az ügyvezető elnök.

Megjegyezte, hogy a rendelet tervezetéből az előző kormányzat környezetvédelmi minisztériuma már több verziót is készített, ám azok a pénzügyi és agrártárcával folytatott tárcaközi egyeztetésen rendre elakadtak. "A rendelettervezetek egy károkat megtérítő kompenzációs alap felállítását is tartalmazzák, amelyek verziótól függően évente 300-500 millió forintot szánnának a védett állatok miatt károsult gazdák "kártalanítására" - mutatott rá a szakember.

A legjelentősebb, becslések szerint évente félmilliárd forintnyi kárt a hallal táplálkozó, fokozott oltalom alatt álló vidra okozza. Erre az állatra a halastavak, halgazdaságok legtöbbjénél vadásznak, csapdákat állítanak neki. Gera Pál szerint évente 30 millió forintból meg lehetne oldani, hogy a halgazdaságok tolerálják a 250 ezer forint eszmei értékű ragadozó kárait, és ezzel fenn lehetne tartani a hazai mintegy háromezres vidrapopulációt. A WWF Magyarország és az "Alapítvány a vidrákért" tavaly már összefogott a kompenzációs rendelet megsürgetésére, a tervezet kidolgozásának segítésére. Haraszthy László, a WWF Magyarország igazgatója az MTI-nek elmondta, hogy szervezetük az új kormány új minisztériumát is kész segíteni a rendelet kidolgozásában.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

2 órája

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04