Többszáz fóka pusztult el Dániában és Svédországban

MTI
Egy tengerbiológus szerint júniusban eddig több mint hatszáz fóka halálát okozta egy halálos vírus a Dánia és Svédország közötti Kattegat és Skagerrak szorosokban.

Martin Larsvik, a tjarnói tengerbiológiai laboratórium munkatársa a TT svéd hírügynökségnek nyilatkozva elmondta, hogy a tengervíz mintegy 150 fóka tetemét vetette ki Svédország nyugati partjaira, a többit a dán partokon találták meg. Nehéz megmondani, hogy lesz-e még áldozata a járványnak, mert csak késéssel jelentik, ha fókatetemet találnak - tette hozzá. A Természetvédelmi Világalap (WWF) szerint a két ország körüli vizekben mintegy 15 ezer fóka él.

Az 1988-as fókavészben elpusztult a nyugat-európai fókapopuláció több mint fele. Akkor egy olyan vírus támadta meg az állatokat, amely előbb tönkretette immunrendszerüket, majd tüdőgyulladást okozott - emlékeztetett a Reuters. Tengerbiológusok szerint a betegség nagy arányban okoz pusztulást, és az állatok nagy fájdalmak között múlnak ki.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

9 órája

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

7 órája

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19