Bőgőmajom született a Szegedi Vadasparkban

MTI
Bőgőmajom született a Szegedi Vadasparkban; a faj ritkasága miatt az esemény igazi szenzációnak számít. Gősi Gábor igazgató szerdán az MTI-nek elmondta: a fekete bőgőmajom (Alouatta caraya) Brazília középső részének őserdeiben, valamint Bolíviában és Paraguayban él, állatkertekben meglehetősen ritka. Európában - hazánkat is beleértve - mindössze öt ország tíz állatkertjében tartják a fajt, a törzskönyvi adatok szerint ötvenhét egyedet. Magyarországon csak a Szegedi Vadasparkban látható, mostantól már három példány.

A szülők Nagy-Britanniából származnak, s noha már öt éve vannak Szegeden a vadasparkban, eddig még nem szaporodtak. A kicsi, akit a gondozók a kisbőgő hangszer után Csellónak neveztek el, az első Magyarországon született bőgőmajom. "A cica nagyságú jövevény két hete született; de a nemét még nem sikerült megállapítani, mert állandóan anyján lóg" - mondta az igazgató. A család a majomerdőben, legtöbbször a fák magasában tartózkodik, ahol fogófarkuk segítségével akrobatikus ügyességgel közlekednek az ágak között. "Etetéskor a gondozó hívására lejjebb merészkednek, és ilyenkor a fák alatt sétálgató közönség közelebbről is megfigyelheti őket" - tette hozzá Gősi Gábor.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Brüsszel fizeti az új HÉV-eket

Az árat 200 milliárd forint körülire várják. Eldőlt az is, hogy a nagykörúti kerékpársáv marad is meg nem is.

szeptember 9., 14:30

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32