Internetterminálokat telepítenek a fővárosban

MTI
Fővárosi informatikai programok közös megvalósítására írt alá szándéknyilatkozatot Demszky Gábor főpolgármester és Kovács Kálmán informatikai és hírközlési miniszter szerdán Budapesten

Demszky Gábor elmondta: a főváros 25 pontján, metróállomásokon, autóbusz-pályaudvarokon, bevásárló-központokban számítógépes terminálokat helyeznek el, amelyeken ingyenesen internetezhetnek az érdeklődők. Jelezte: az első internetes pontokat ősszel alakítják ki a városban. A főpolgármester a tervek között említette a kerületi önkormányzatokkal létrehozandó, teleházszerű internetközpontok megjelenését a fővárosban, amelyekben a piaci árnál kedvezőbb feltételekkel használhatják a világhálót a látogatók. Mint mondta, első lépésként ez év őszén 5-7 ilyen központ kialakítását tervezik, amelyekben összesen 80-100 számítógépet helyeznek el.

Demszky Gábor közlése szerint az augusztus 25-ig benyújtandó pályázatok útján kamattámogatással vagy ingyenesen juthatnak számítógépekhez fogyatékkal élő emberek, miután a fővárosi önkormányzat 250 millió forintot különített el e célra. A főpolgármester ismertetése szerint a fővárosi tervek között szerepel az internetes önkormányzati ügyfélszolgálat és más, a gyors hivatali munkát segítő informatikai szolgáltatások bevezetése.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32