Szelektív hulladékgyűjtés Keszthelyen

MTI
Közel 82 millió forint költséggel az ősz elején bevezetik a szelektív hulladékgyűjtést Keszthelyen; a beruházást 31,5 millió forinttal támogatja a környezetvédelmi tárca. A budapesti Öko-Pannon Kht.-val kötött megállapodás szerint első lépésként 10, a város területét teljesen lefedő gyűjtőszigetet alakítanak ki papír-, műanyag- és üveghulladék konténerek felállításával. Ezt követően decemberben egy mindent befogadó és komposztálóval is ellátott hulladékudvart létesítenek. A hulladékudvar jóvoltából mód lesz a környezetveszélyes olajos anyagok, akkumulátorok és - egyelőre oktatási intézményi akciók keretében - a használt elemek begyűjétésére, majd a későbbi fejlesztések révén az újrahasznosításra.

A szelektív gyűjtés szervezésében, feltételeinek biztosításában részt vevő Öko-Pannon Kht. Győrben már három és fél év óta sikeresen működtet egy hasonló programot. Gönci Beáta, a társaság illetékese az MTI-nek elmondta: az eddigi tapasztalatok és számos önkormányzattal és hulladékhasznosítóval kötött megállapodások révén akár országos rendszer koordinálására is felkészültek.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25