
UMTS-árverés Német- és Olaszországban
Miközben Németországban megkezdődött a harmadik generációs UMTS-licencek árverése, Olaszországban hétfőn ismertették az ottani aukció feltételeit. Az öt árverésre bocsátandó koncesszió alapára egyenként 4 ezer milliárd líra (2,07 milliárd euró). A résztvevőknek ezen kívül 5 milliárd lírás kauciót is le kell tenniük. A kormány az aukcióból legalább 11,2 milliárd dolláros (csaknem 12,5 milliárd euró) bevételt remél, amelyet az államkincstár adósságcsökkentésre, illetve munkahelyteremtő beruházásokra fordít. Mind a négy olasz mobilszolgáltató - a Telecom Italia Mobile, az Omnitel, a Wind és a Blu - azt jelezte, hogy pályázni kíván, s rajtuk kívül mintegy három kisebb jelentkező lenne még az előzetes felmérések szerint. Németországban hétfőn hét konzorcium és vállalat részvételével megkezdődtek a versenytárgyalások a 2020-ig érvényes németországi UMTS-licencekért. A pályázók között van a Deutsche Telekom T-Mobil leányvállalatával, a Mannesmann Mobilfunk/Vodafone, a Mobilcom/France Télécom, az E-Plus/Hutchison, a Viag Interkom, a Debitel, valamint a spanyol Telefónicából és a finn Sonerából álló G3 konzorcium. Németországban busás hasznot remélnek a frekvenciaengedélyek eladásából, a becsült bevétel összege 20 milliárd márkától 120 milliárdig terjed.
