Mobilkoncert Angliában

MTI
Simon Turner angol zeneszerző 30 hordozható telefonra komponált harminc perces, négytételes művet, amely Marcus Moore karmester pálcájának intésére a cheltenhami polgármesteri hivatalban hangzott fel a hétvégén. Turner nem úgy közelítette meg a mobilok okozta zenés hangzavart, mint azok, akiknek utcán, buszon, étteremben lépten-nyomon megzavarja a nyugalmát, hanem, mint mondta, kihasználta annak "teljes zenei potenciálját".

Moore szerint csodálatos dolog egy olyan zenekar, amelyben minden hangszer harmonizál. Manapság a mobilnál nincsen népszerűbb, ezért remek alkalom annak hangjait "pozitív módon" összekombinálni. Ugyanígy vélekedik Toby Smith fesztiváligazgató is, aki a kísérletben a telefonőrültek és a hagyományos zenerajongók összebékítésének lehetőségét látja. Az egyik tételbe a közönség is bekapcsolódhat, saját szerkentyűivel. A cheltenhami fesztiválon összesen 64 koncertet rendeznek az idén. A többi 63 előadás esetében a nézőket határozottan felkérik mobiljaik kikapcsolására.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

11 órája

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

9 órája

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Kultúr
Másodszor is jelölték Donald Trumpot a 2021-es Nobel-békedíjra

Egy svéd parlamenti képviselő szerint a szerb-koszovói gazdasági megállapodásért is megkaphatná.

szeptember 12., 06:37