Perelnek a szolgáltatók a Matáv összekapcsolási ajánlata miatt

MTI
Várhatóan bíróságon és a Gazdasági Versenyhivatalnál is megtámadják a Matáv összekapcsolási referenciaajánlatának (MARIO) elfogadását az Alternatív Távközlési Szolgáltatók Egyesületének (ATSZE) tagjai. Az összes jelentős hazai alternatív távközlési vállalatot tömörítő szervezet sajtóközleményében azonnali kormányzati beavatkozást sürget annak érdekében, hogy létrejöjjenek a versenypiac árfeltételei, ne maradhasson érvényben a volt monopolszolgáltató versenyellenes összekapcsolási árképzése.

A szolgáltatók szerint az elfogadott összekapcsolási percdíjak többszörösei az EU-ban alkalmazott összekapcsolási díjaknak. A HDB határozatával elfogadott összekapcsolási percdíjak a közlemény szerint feltételezhetően nem felelhetnek meg a jogszabályban megkövetelt költségalapú számításnak sem, mert ilyen jelentős eltérést a költségszámítás nem alapozhat meg. A MARIO végződtetési díjai a már megkötött összekapcsolási szerződésekben szereplő áraknál is magasabbak - áll a közleményben.

A szolgáltatók szerint az elfogadott MARIO gyakorlatilag kizárja az alternatív szolgáltatókat a lakossági piacról és az üzleti piac azon rétegéből, amely a Matáv előfizetői hálózatán keresztül veszi igénybe szolgáltatásaikat. Már rövidtávon is azt eredményezheti, hogy az EU gyakorlattól eltérően nem erősödik, hanem gyakorlatilag megszűnik a piaci verseny a hazai telekommunikációban.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

5 órája

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19