Mint a Reuters megtudta a postai és távközlési főigazgatóság, valamint a kulturális minisztérium illetékeseitől, kezdetben csak a két legnagyobb település, a főváros Hanoi és a déli metropolis, Ho Si Minh-város internetkávézóiban néznek körül az ellenőrzéssel megbízott személyek, később azonban kiterjesztik a vizsgálatot az egész ország területére. Nem derül ki egyértelműen a központi utasításból, milyen információ számít károsnak, de tény, hogy az indokínai országban törvény tiltja a "felforgató" és a pornográf anyagok terjesztését.
Néhány hónappal ezelőtt őrizetbe vettek Vietnamban három ellenzékit, mert olyan anyagokat tettek fel a világhálóra, amelyekben bírálták az egypártrendszert, illetve az államhatár vonaláról Kínával megkötött egyezményt. A hivatalos sajtó meg-megújuló kommentárokban, vezércikkekben óvja a fiatalságot a pornográf internetoldalak látogatásától. Becsült adatok szerint hozzávetőleg egymillió a rendszeres internetező az indokínai ország mintegy nyolcvanmillió lakosából.
- Debrecen, Ispotály utca 22.
- Alapterület 73 m2 Szobák 1+3 db Vételár 46,4 M Ft
- Budapest, XIII. kerület Madarász Viktor utca 38.
- Alapterület m2 Szobák db Vételár
Rovataink a Facebookon