Mérsékelték a fájlmegosztó rekordbüntetését
További Jog cikkek
A gyermekeit egyedül nevelő, 32 éves brainerdi nőt két évvel ezelőtt 222 ezer dollár megfizetésére kötelezték a Kazaa fájlcserélő hálózaton történő letöltés és fájlmegosztás miatt. A felperes, a RIAA amerikai kiadói szövetség a precedensnek szánt perben a Thomas-Rasset által megosztott 1702 dal közül kiemelt 24-et, ezek feltöltése miatt a bíróság egyenként 9250 dollár kártérítést szabott ki. A döntés szerint a fizetéséből élő nőnek akkortól élete végéig minden hónapban letiltották volna jövedelme egynegyedét, ráadásul az eljárási szabályok szerint a felperes ügyvédi költségeit is neki kellett volna állnia, így összesen körülbelül félmillió dollár tartozást halmozott fel. Ezt a döntést azonban a bíróság által elkövetett eljárásjogi hibák miatt hatályon kívül helyezték.
Később, a minnesotai szövetségi bíróságon lefolytatott per-újrafelvételi eljárás csak egy nappal tartott tovább, mint a 2007-es, négy nap után kihirdették az ítéletet, amely a szándékos törvénysértésért és a szóban forgó dalok után járó kártérítést jelentősen megemelte: dalonként 80 ezer dollárban szabták meg a fizetendő összeget (a törvény szerint 750 a legalacsonyabb, 150 ezer dollár a legmagasabb megállapítható kártérítés darabonként), amely így összesen 1,92 millió dollárra rúgott (mai árfolyamon körülbelül 368 millió forint). Az eljárás során nem sikerült Thomas-Rasset ártatlanságát igazolni, a bizonyítékok szerint egyértelműen részt vett a fájlcserében. A nő ezek után sem adta fel, ám tavaly augusztusban az Igazságügyi Minisztérium is elutasította kérelmét.
Ray Beckerman, egy kalózkodási ügyekre szakosodott ügyvéd szerint még mindig nagyon magas az új ítéletben meghatározott összeg, de ebben szerepet játszhatott az is, hogy a bíró megállapította: az alperes eskü alatt hazudott. Thomas-Rasset eredetileg a minimális kártérítést szerette volna elérni (18 ezer dollár), ám a bíró ezt elutasította arra hivatkozva, hogy az alperes előre megfontoltan, szándékosan cselekedett, emellett eleinte nem ismerte el bűnösségét, eskü alatt hazudott.
A RIAA-nak a hét végéig van ideje eldönteni, hogy elfogadják vagy visszautasítják a megítélt összeget. Amennyiben nem fogadják el, akkor kérhetik új tárgyalás kitűzését. Thomas-Rasset kalózkodási ügye volt az első, melynél a RIAA bírósági eljárást kezdeményezett, de nem az utolsó: augusztusban írtunk Joel Tenenbaum peréről, ahol a bostoni diákot 30 dal megosztása miatt 675 ezer dolláros bírság megfizetésére ítélték. A szintén jogorvoslatot kereső Tenenbaum ügyében egyébként épp a napokban szólalt meg az Igazságügyi Minisztérium, akik – akárcsak Thomas-Rasset esetében – törvényesnek, méltányosnak és kellően elrettentőnek tartják Tenenbaum büntetését.