Adócsaláson kapták a Google cégeit Kínában

A Google érdekeltségébe tartozó három vállalat ügyében folytattak le eljárást adócsalás miatt Kínában, és most a Google maga van soron - jelentette csütörtökön a Csingcsi Zsipao gazdasági napilap adóhivatali forrásokra hivatkozva.

A három vállalatnál hamis számlákat találtak, továbbá könyvelési és adószabálytalanságokat fedeztek fel az ellenőrök. Az adócsalás összege meghaladta a 40 millió jüant, vagyis 1,1 milliárd forintot. A hivatal felszólította a cégeket a hibák kijavítására, és behajtotta a hiányzó pénzt. A lap úgy tudja, a Google ellen is vizsgálat folyik Kínában, ugyancsak adócsalás gyanúja miatt.

2007-ben az kereső két Pekingben bejelentett társvállalatánál találtak szabálytalanságokat az adóellenőrök, több mint 20 millió jüan, vagyis mintegy 600 millió forint értékben.

A Google 2010. január 12-én jelentette be, hogy a rendszerét ért hackertámadások miatt meg akarja szüntetni a Google.cn tartalmának szűrését, amelyre a helyi törvények évek óta kötelezték, és amelynek tiszteletben tartásával tevékenységét addig működtette. A cég vezetése közölte, hogy ha a szűréssel nem állhat le, fontolóra veszi kivonulását a piacról. Ezt követően a nagy nemzetközi visszhangot kiváltó konfliktus megoldásaként Hongkongba irányította a kínai nyelven keresőket, de zenei és egyéb szolgáltatásainak oldalait meg kívánta hagyni.

A cég engedélye 2012-ig szólt ugyan, de évente meghosszabbításra szorul, ezért a Google kínai partnere, a Guxiang Information Technology Co. Ltd. tavaly június végén hosszabbítási kérelmet nyújtott be, és ígéretet tett a kínai törvények betartására és szolgáltatásában a törvények által tiltott tartalom mellőzésére. A kínai hatóságok a tartalomszolgáltatásra az utolsó pillanatban beadott dokumentumot elfogadták, a Google pedig akkor közleményben fejezte ki elégedettségét. A Google 2006-óta van jelen a ma már mintegy 460 milliós kínai internetpiacon.

Az oldalról ajánljuk

  • Belföld
Túl sok volt a darálás, elvennék Dúró Dóra könyvtári olvasójegyét

A Liberálisok szerint a Mi Hazánk Mozgalom politikusát inkább egy érzékenyítő tréningre kellene beíratni.

tegnap, 10:51

  • Külföld
Ukrajnában az állam fizeti a magánlaborok koronavírustesztjeit is

A kijevi kormány pénteken fogadta el az erről szóló határozatot.

október 10., 10:19

  • Gazdaság
Richter-siker: Magyarország is gyárt már koronavírus elleni gyógyszert

Háromezer kórházi beteg kezelését teszi lehetővé a már legyártott mennyiség – tudta meg az Index.

október 7., 14:22

  • Külföld
Lengyelországban újból bevezetik a vásárlási idősávot a hatvan év felettieknek

Lengyelországban egy nap alatt több mint ötezerrel nőtt a fertőzöttek száma.

október 10., 15:59