Legális a hackelés Argentínában

Felmentették azt a hackercsoportot, akik feltörték az argentin Legfelsőbb Bíróság honlapját. Az ítélkező bíró szerint a honlapokat nem védik az ország törvényei, így azok feltörése, vagy jogtalan módosítása nem tekinthető bűncselekménynek. A BBC szerint a számítógépkalózok 1998-ban ezen akciójukkal tiltakoztak az ellen, hogy szerintük a bíróság eltussolta egy ismert újságíró meggyilkolásának ügyét.
Egy argentin bíró kijelentette, hogy a számítógépes rendszerekbe való jogtalan behatolás alapértelmezés szerint nem törvényellenes az országban. Azzal érvelt, hogy a törvény emberek, állatok, vagy tárgyak, és nem a kibertér elleni bűncselekményekkel foglalkozik - tudósít a BBC. Ez volt az első eset Argentínában, hogy hackelés miatt pert indítottak, a vádlottak a Legfelsőbb Bíróság honlapját törték fel.

A törvény nem védi a honlapokat

Az argentin törvények nem védik a honlapokat, tehát azok feltörése nem lehet törvényellenes - mondta a bíró, aki emiatt felmentette a számítógépkalózokat. Azonban döntésével felhívta a figyelmet a számítógépes bűnözés területén egy törvényi hiányosságra. Az argentin igazságszolgáltatási rendszer viszont nem precedensjogra épít, úgyhogy másik bíró akár másképp is dönthet egy újabb ügyben.

Az elnök emberei a média ellen

Az X-Team néven ismert hackercsoport még 1998-ban tört be a honlapra, és egy olyan oldalt rakott a helyére, melyben azzal vádolják a bírókat, hogy eltussolták egy prominens újságíró, Jose Luis Cabezas meggyilkolásának ügyét.

Az újságíró szénné égett holttestét 1997-ben a kocsijában találták meg nem sokkal az után, hogy képeket hozott nyilvánosságra egy üzletemberről, Alfredo Yabranról. Yabran állítólag korrupciós ügyekbe keveredett, és kapcsolatot tartott fenn a korábbi argentin miniszterelnökkel, Carlos Menemmel. Mikor elrendelték Yabran elfogatását, öngyilkosságot követett el. Az újságíró halála számos tiltakozó akciót váltott ki az argentin elit sérthetetlensége és korruptsága ellen.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04