Vádalkut kötött a cracker

Szerdán bűnösnek vallotta magát John Sankus, a DrinkOrDie crackercsoport egyik vezetője, egy virginiai bíróság előtt. Sankusra kétszázötvenezer dolláros bírság mellett öt évig terjedő szabadságvesztést szabhatnak ki.
Beérett az amerikai igazságügyminisztérium és vám- és pénzügyőrség tavaly decemberi nagyszabású letartóztatási akciója - hamarosan megszületik az első ítélet egy DrinkorDie-taggal szemben.

A "Kalóz Akció" keretében letartóztatott John Sankus szerdán bűnösnek vallotta magát egy rendbeli szerzői jogsértésre való szövetkezésben. A 28 esztendős philadelphiai férfi vádalkut keretében vallott - ítélete, amelyet május 17-én hirdetnek ki, öt évig terjedő fogház és kétszázötvenezer dollár büntetés lehet.

Fehérgalléros kalózok

Kép a decemberben megszűnt DoD honlapról
Sankus egyike volt annak a nagyjából száz személynek, akiket tavaly decemberben tartóztattak le az Egyesült Államokban, Ausztáliában, Angliában, Finnországban és Norvégiában. A "Kalóz Akció" névre keresztelt rendőri hadjárat az egyik legrégebbi és legismertebb klasszikus crackercsoport, a DrinkorDie ellen irányult, amelyet az akkori a terrortól duzzadt hangulatban "a szoftverkalózkodás al-Kaidájaként" emlegettek.

Az amerikai vámügy szerint a DrinkOrDie-t 1993-ban Moszkvában alapította egy Deviator nevet használó mókus. A warezhálózat tempósan fejlődött és 1995-re átlépte az orosz államhatárt és behálózta az egész világot. A tagok között vállalatvezetőket, egyetemi rendszergazdákat, nagy technológiai vállalatok és állami hivatalok alkalmazottait találta a hatósági vizsgálat - a crackerek túlnyomó része szolíd fehérgalléros munkaerő volt nappal és gonoszul kacagó szoftverkalóz sötétedés után.

Aranykor

A csoport hírnevét 1995-ben szerezte, amikor a hivatalos bemutató előtt kezdte terjeszteni a Windows 95 megtört verzióját. A kilencvenes évek közepe volt a DoD aranykora, ekkor szinte mindent feltörtek, ami kijött, a drága 3DStudiótól kezdve a mára teljesen elfeledett, jelentéktelen programokig. A Warez fanzin egy 1996-os kiadásában olyan hetet regisztrált, amelyen tizenhárom programot adott ki a csoport - aktivitásuk ezt követően (vélhetően a tagság fluktuációja miatt) csökkent, bár az új Photoshop-verziókat kötelező gyakorlatként még ekkor is bevállalaták egy napos átfutással.

A warezoldalak nyilvántartásai szerint 2001 utolsó hét hónapjában 40865 feltört programot adtak ki crackercsoportok - ebből 411 érkezett a DoD-től.

Magas rang

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

szeptember 13., 15:31