Börtöntöltelék a fél világ

A BSA szerdán közzétett felmérése szerint az internetfelhasználók több mint felével előfordult már, hogy letöltöttek olyan szoftvert, amelyért nem fizettek. A szervezet vezérigazgatója megdöbbent.
Az ismertebb szoftvergyártók érdekvédelmi szövetsége, a Business Software Alliance által végeztetett vizsgálat során 1026 felhasználónál tudakozódtak le- és feltöltögetési szokásai felől. A válaszadók 57 százaléka nyilatkozott úgy, hogy ritkán de inkább soha nem fizet az általuk letöltött szoftverekért. 12 százalék úgy nyilatkozott, tevőlegesen is részt vesz feltört szoftverek terjesztésében.

A BSA analízise ugyanakkor ellentmondásokra is bukkant a felmértek lelke mélyén: a megkérdezettek túlnyomó többsége úgy vélte, hogy a szoftvervállalatok munkáját helyes lenne megfizetni és ugyancsak támogathatónak vélték az intellektuális tulajdon védelmére irányuló erőfeszítéseket.

A névtelenség biztonsága

"Megdöbbentő viselkedési trendre bukkantunk, amely sérti a szerzői jogi törvényeket, több milliárd dollárba és több százezer munkahelybe kerül minden évben." - kommentálta az eredményeket közleményében Robert Holleyman, a BSA vezérigazgatója.

A szervezet szerint az illegális szoftverforgalmat elősegítő főbb tényezők: az internetezők táborának gyarapodása, a sávszélesség fejlődése, az internetes árverési oldalak népszerűsége, és az anonimitás weben tapasztalható érzete.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25